Nem tudok aludni, itt van előttem 2l. Pepsi...

Kortyolgatom, próbálok egy filmet nézni, de nem megy. Egyik cigit a másik után szívom, de a Honfoglaló sem köt le. /Minek tippelgetjek?.../ Reggel 7-re mennem kell dolgozni. Roszabb lesz a felkelés. Olvasni sincs kedvem, s arra sem, hogy elinduljak valahová...

3 órahosszám van a semmittevésre.

3 óra szinte örökkévalóság. Iszom egy kortyot, de most látom, hogy egy persona non grata került be a szobámba... Egy lepke. Az éjjelilámpámat bombázza, szegényke azt hiszi, hogy nappal van. Szárnyai bele-belecsillannak a fények ostromába, de mindinkább hangjai kisértik szobám kietlen létét.

3.23. Telik az idő...

2 óra még kellene, hogy elinduljak... Addig is írjak, vagy gondolkodjak, vajon kik lennének rá képesek? Döntöttem! Nem fexem le, 6-ra megyek dolgozni. Az hülyeség, hogy nem alszom, mert képzeljetek el úgy, mint a rómaiakat, kik lucullusi lakomákban étkeztek.

Félig... ledőlve falatoztak. Én félig ledőlve írogatok...

3.30 Még egy korty kóla. Na  ez is megvolt.

3.31 Gondolkodás, hogy mi legyen... Tudom is, rágyújtok. A csempészcigi füstje kékesen világítja meg szobám árnyékát, de vajh' ki lesz az, kinek árnyéka bennem fog élni, ki lesz az, kire visszafogok emlékezni a tűnő idő folyamán?

3.36. Füstölök, még mindig. Beállítottam a telefont 6 órára. Nem unatkozom. Unatkozó ember nincs, csak a nemnormálisok unatkoznak. Minden normális embert elfoglalják tettei, cselekedetei, s gondolatai...

3.39 Most nyomtam el a cigit.

3.40 Szétnézek a szobámban. Meghittség. Mosolyogva látom a lányom képét. Rámmosolyog...én is rá, a gyermekek viszik a jövőt, mit mi nem bírunk véghezvinni... Csak úgy kell a Jövő generációját nevelni.

3.45 Még csak ennyi az idő??? Azt hiszem főzök egy kávét.

3.53 Na lefőtt a kv. kortyolgatom, s elmélázok a világon, bár teljesen fölöslegesnek tartom,mert miféle konzekvenciát vonok le belőle???  Voltaképp azt, hogy nehéz az élet, de ilyesfajta banalitásokba bárki is tudna csöppenni.

4.03 Egy kissé éledezem, tudom, hogy ez a nemalvás letaglóz, de próbálok ismét 20 éves lenni. Annyi vagyok, amennyinek érzem magamat, néha száznak fizikailag, de néha 25-nek szellemileg. 25. az a legszebb kor, de erről még írok, most nem fejtem ki...

4.11 Most hallom, hogy megy a vonat. Biztosan sok jó ember ül rajta, koncertekre, fesztiválokra mennek, utazni, üdülni, megtapasztalni a vénasszonyok nyarát, vagy valahová külföldre, ahol zöld a fű, s senki sem tetű..

4.14 Visszafelé is jött vonat. Visszahozták az álmaimban élő embereimet...  A kalauzok hibája! Elvágták illúziójukat, belecsöppentették e sanyarú realizmusba...

4.20 Ugat a kutya. Kinézzek? Úgyis megyek nemsokára. Vagy egy kóborkutya, vagy egy macsek ment el a ház előtt, vagy egy olyan egyén, ki nem tetszett kutyám lelkivilágának... Megérteni egyébként a kutyák lelkivilágát is. Ők legalább őszinték. Nem úgy, mint az ember. Az emberek rafináltak, érdekből hazudnak, mindazért, hogy előtérbe helyezzék tulajdonukat, s érdekeiket... De belegondolhat bárki is ebbe a kérdésbe...? Mindenki így van, s szinte nincsennek is alóla kivételek...

4.30 Megint egy vonat... Hát akkor én is öltözöm, gyerünk, integet a bakter, elkezdődik egy nap, mely végeláthatatlan lesz, mint a nonkonformisták valója.