Annak idején... Jártam művészeti összejövetelekre, performance találkozókra. Megismertem személyesen Monty Cantsint, kinek az életfilozófiája máig is tudatom egy részét képezi. Az ő nyomdokait képviselve írtam ezt a szösszenetet, verset, filozófiai tanulmányt...? /máig sem birom behatárolni/...

Szóval megírtam kb 20 éve. Elragadott a hév, s e mondatokat, mint lázadó a szobám falára festettem. /Amolyan méretes betűkkel. Egész falat betakarta./ Máig is sajnálom, hogy nem lett lefotózva, de hát akkor még nem is volt oly' nagy lehetőség rá...

 NEOIZMUS
 

Ha feltör benned az érzékelhetetlen sikoltás, a bensődet érintő dolgok iránti engedetlenség, akkor bízz a körülötted lévő

ál-tézisekbe, s rá fogsz jönni, hogy Te is egy halandó vagy, aki csak annak él, hogy legyen egy mindentől elhatárolható érzelemtelen világ.

Ha a jövőt szűk "várom -ba" határolod be, akkor ne is akarj valaki lenni, ne is akarj illúziók csalfa romváraiba zuhanni, mert nem teszel semmit azért, hogy bomoljanak a tézisek, dőljenek a várak. Te csak bólogass a mindenkori ego-politikát hangoztató eszméknek. Te csak te vagy. De ezzel nem fogsz kívül állni. Pont maradsz.

Pont, mint bárki.

Azért is! Robbantsd fel a múltadat, -akkor Te leszel a Ma, s talán egy kicsit a Jövő!

Szólítsd fel az emberiséget! Hogy vizsgálják meg a végtelennek tűnő múltjukban bújdokló engedetlen "ÉN"-t!

Hogy vizsgálják meg az ordasként vicsorító lappangó realitást! Hogy vizsgálják meg az eszméletlen valóságképekbe rejtőző magatartás-jellemet!

Szólítsd fel önmagad!

Válaszolj!

Ha a negatívumot választod, akkor csak patronált kutyaként éled le életed, s kibújsz valódból - legyen az mosolygós jövő, vagy érzékelhetetlen holnap-virág!