Rácsok, melyek fogvatartják "impresszionaista" életérzéseinket.

Nehéz tőlük szabadulni, behatárol a politikai érdekeltség, nehéz az élet gondolatvilágait posztmodern tézisekbe megfogalmazni...

Olyanná válunk, mint egy fogalom.

 Mint egy métely, egy negatívum. Egy rács. Létünket idézi. Szeretnénk kitörni, de előttünk van valami. A kitörés szimbóluma, a szabadságvágy felé hajló út mögött van valami. Ezt úgynevezik, hogy: RÁCS.

Ki van belül, és ki van kívül. /Nézőpont kérdése..:/

Mégis-mégis keressük a kiutat, a kitörési normákat...

Nos ez írás a 90-es években íródott, de úgy érzem máig sem veszítette aktualitását.

RÁCSOK
 

Tébolyultként rohangálok a rengetegben,

Amit a hét közben és hétvégei korlátai állítanak elém.

Patakokban folyik könnyem ezért, s azért.

Szinte hihetetlen az egész, mégis élnék érte,

De egyben mártírként is végezném - küszöbszerűen.

Kimerevített impresszionista életérzés?

Fogékony az álom a rosszra!

Előregyártott képletek végeláthatatlan sorai tobzódnak agyamban.

Menekülnék, de annál szorosabb a bilincs.

Édes rabság, mi fogva tart...

Rácsok!

Vastagodjatok meg, olvadjatok egybe, ne engedjétek be

A káros külvilág sikolyát!