Egy barátomtól kaptam-e kis szösszenetet, érdemlegesnek találom nyilvánosság elé tárni, mivelhogy belefér blogom szemléletvilágába...

Arra gondoltam alapítok egy  B.T.-t.
Sajnálati szolgáltatást fogok nyújtani ember társaimnak.
Nekem el panaszolhatják ügyes-bajos gondjaikat. Én átérzéssel és mély megrendüléssel végig hallgatom, majd  a ki alkudott tarifától függően sajnálnom a kuncsaftot.
Vannak emberek, akiknek jól esik a részvét, de nincs akitől meg kapják ezt.
Sőt! Vannak olyanok, akik egyenesen igénylik azt. Alig várják, hogy el sírják a bánatukat valakinek.
Mindegy, hogy ki az áldozat. Lehet rokon, ismerős, vagy akár egy vad idegen.
Ki ne találkozott volna már vonaton, buszon, orvosi rendelőben ilyen személlyel!
Van aztán a másik réteg, aki csak azért kérdezi meg, hogy hogy vagy, hogy  a következő mondata már azzal kezdődjön: ÉN!
És teljesen mindegy, hogy neked mi a bajod, "Az semmi" felkiáltással  simán rád hajaz!
Na ekkor jövök én a képbe!
Én nagyon jól tudok hallgatni.
Az érzelmek könnyen ki ülnek arcomra és 1-2 vigasztaló szó közbe szúrásával tuti a hatás.
Persze mondhatod, hogy ez is egy fajta kihasználása az emberek Nyomorúságának, de semmi sem kötelező.
Nézzük csak meg a lélek dokikat!
Ők ugyan ezt csinálják csak máshogy hívják.
Szóval vállalkozok!
Ez jó az államnak is, mert munka helyeket teremtek. Amijen a helyzet, szerintem  tolongani fognak. előbb-utóbb szükség lesz kollégákra.
Ha esetleg mégsem így lesz és csődbe megy a cégem, remélem lesz valaki, aki sajnálni fog!
INGYEN!!!