Prológus

Ült a sarokban. Szemei a semmibe révedeztek, s elgondolkodott a semmin. /A könnyebbség kedvéért nevezzük Őt a Sors Lakonikus Költőjének./ Az arcvonásai apátiát tükröztek, de tudta, hogy Ő többre képes arra, mint bárki. Hirtelen egy gondolat fogant meg agya rejtekében, felcsillant benne az aljas alkalmazkodás lehetősége, de végül elvetette azt. Az illúziók, amiket építgetett meddő kártyavárként omlottak a semmibe. Végül megszállottan írni kezdett.

 

"Konkrét tény, hogy az emberek többsége visszataszítónak, már-már undorítónak találja, ha egy hideg testű hüllő a testéhez ér. Az iszonyat fokozza a kétségbeesést, amely szinte félelem jelleget ölt . Ilyen esetekben sem fészkeli be magát a gondolat, hogy a hüllő szemszögéből milyen lehet ez az érzés. Vajon ebben a helyzetben a hüllő hogyan érezheti magát; ugyan ő iszonyodik-e a meleg test érintésétől?"

 

Utószó

Latolgatta a kérdést, de nem jutott semmire. Ujjai zavartan kotorásztak egy cigaretta után. A gyufa lángja kékesen világította meg a kietlen világot, amely a Sors Lakonikus Költőjének szívében rejtőzött. Hátradőlt karosszékében, s önelégülten mosolygott a semmibe.