Füstbe ment élet

Tudtam, hogy egyszer elér a vég, de soha nem sejtettem, hogy milyen formában jelenik meg. Éreztem a hőt, de akkor még semmi rosszra nem gondoltam, de amikor belémhasított a tüzes fájdalom, rájöttem, hogy mi az a kín. Éreztem, hogy a bennem felgyülemlett erő egyre fogy. Határozott füstszag terjengett a levegőben, amely belőlem eredt. Furcsa érzés volt azt a bűzt érezni, ami belőlem terjengett, de ezt a gondolatot hamar elnyomta az az iszonyatos kín, ami betöltötte lényemet. Különösen fájt látni azt a megelégedettséget annak az arcán, aki ezt művelte velem. Máig sem tudom megérteni azt, hogy valakinek hogyan okozhat gyönyört a kín. Szenvedésem tetőfokán /nem tudom minek köszönjem, a Sorsnak, vagy a kínzómnak/ tüzes fájdalmam hamuvá foszlott. Nyomorék lettem. Egy elnyomott csikk a hamutartóban, s vártam a teljes megsemmisülést...