Ma lettem 41 éves...
Vajon e-évszám pozitívumként, avagy negatívumként számít életvitelemben...?
Vissza kell ilyenkor gondolni a múltra, hogy, hogyan, s hogyan is kellett volna élnem???
Nem bántam meg semmit sem, vitt a világ, konformálódtam, már amire tellett.
Mindig, s mindig is a nonkonformizmus mellett ágáltam, melyek hétköznapi lényem napjait képezik...
41 éve Édesanyám megszült, gondoskodó szülő volt, kereste, s megtalálta minden búm, bajom, beleaposztrofált-e világba...
A Sors iróniája: Most Én pelenkázom Anyámat, keresem azt, hogy Ő hogyan éljen jobban, csak nem tudom /sajnos/ azt visszaadni, mit Ő adott nekem...
No, nem az elkeseredtség beszél belőlem, nem is a pesszimizmus.
Nem akarom azt, hogy-e blogot a keserűség jegyében olvassák...
41
Nem nagy szám. Kinek, hogy. Hát iszunk rá egyet!
Mint mindig:)
